BEMUTATKOZÁS

Mindig is érdekelt a belső világunk, hogyan működünk, miért vagyunk különbözőek. Miért van az, hogy ugyanaz az esemény bennem kivált reakciót, másban meg nem? Válaszokat kerestem és elindultam egy úton, az önismeret útján. Ezen az úton érdekessé vált az egészség. Miért betegszik meg az egyik ember, és miért nem a másik? Mi a különbség közöttük? Sokszor látszólag semmi, de mégis lennie kell valaminek, mert a gyakorlatban igenis az egyik ember beteg, a másik meg nem.

Ezekre a kérdésekre kerestem és keresem a mai napig a választ. Kezdetben a test oldaláról közelítettem meg, mert a test nekem érthetőbb, egyértelműbb, „kézzel foghatóbb”. Azt látom, tapintom. Ezért is fontos a mai napig a testtel való kontaktus, az érintés, ezért kapcsolódom a masszázs által a lábon és a kézen keresztül.

Ahogy mi is el- és kifáradunk, úgy bizony a test is kimerül. Neki is szüksége van támogatásra. Ha nem táplálom, ha nem törődöm vele, akkor elfárad és idővel beteg lesz. Fontos, hogy megadjuk a működéséhez szükséges üzemanyagot és törődést. A tünetek kialakulása mögött gyakran valamilyen anyag hiánya áll, pl. vitamin, ásványi anyag, nyomelem, stb. Például stressz hatására a szervezet nagyobb mennyiségű magnéziumot használ fel, vagy ha nincs elegendő C-vitamin, akkor nehezebben állunk ellen egy fertőzésnek, vagy ha kevés a cink, fáradékonnyá válhatunk. Ezekre figyelni kell és pótolni, ha szükséges. Testünk energetikailag is kimerülhet, vagy túlpöröghet. Ezt is helyre kell állítani. Erre nagyon jó módszer a masszázs.

Ezen túl felismertem, hogy az egészség valami mással is nagyon szorosan összefügg: érzelmeink és gondolataink is meghatározzák testünk állapotát. Ezeket a befolyásoló tényezőket nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha a testi egyensúly megőrzése, vagy visszaállítása a cél. Fontos, hogy meglássuk és megértsük az összefüggést test-érzelem-gondolatok között, mert véleményem szerint csakis mindhárom együttes kezelésével lehet fenntartani az egészség állapotát. Megfigyeltem magamon is, hogy mikor érzelmileg terhelt időszakban vagyok, akkor bizony arra a testem is reagál. Ez szinte törvényszerű. Az érzelmek rendezése által viszont a testi tünet is enyhül, vagy akár teljesen meg is szűnik.

Ezek az összefüggések vezettek odáig, hogy most egy sajátos módszerrel dolgozom. Ha a testi tüneteinket nem egy rajtunk kívülálló, rossz dolognak fogjuk fel, amitől meg kell szabadulni, hanem egy segítőtársnak, akkor a bennünk zajló események érthetővé válnak, és a testi tünet jelzéseire sem lesz már szükség. Ha megérted az összefüggést, akkor hatással lehetsz tested állapotára. Kezedben lesz a kulcs, amivel kinyithatod az egészségedhez vezető „ajtót”. Én ott állok melletted és kísérlek ezen a felfedezésekkel teli, izgalmas úton. 

Hiszek abban, hogy a tünetek mögötti valódi alapok megtalálásával és annak kezelésével érhető el a  tartós, teljes gyógyulás. 

Eddigi tanulmányaim:

természetgyógyász és egészségügyi képzés, fülakupunktúrás addiktológia, reflexológia, frissítő talpmasszázs, pontmasszázs, székmasszázs, Acu-Tape elméleti és gyakorlati alaptanfolyam, laborelemzés, méregtelenítő-, nehézfém kivezető-, hormonrendszer tanfolyamok, parapszichológia, személyiségelemzés (kronobiológiai pszichogenetika), vagus terápia, máj viscerál, stb.

A mai napig képzem magam, mert fontos a fejlődés. Ahogy az élet halad előre, változik a világ, nekünk is alkalmazkodnunk kell hozzá. Bár az ősi tudásból kiindulva, mégis a napjaink életmódjához és az egyén állapotához személyre szabva lehet egy minőségi élet felé haladni. Ennek pedig alapköve az önismeret, amibe beletartozik saját tested ismerete is, mert

ÜZEN A TESTED!

Szeretettel várlak konzultáción, vagy kezeléseimen!

Kóródi Csilla
természetgyógyász – reflexológus, fülakupunktúrás addiktológus

 

Működési nyilvántartási számom: 221935